Hatékony iskolai egészségnevelés
Dr. Eörsi Dániel
„Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.”
(Kazinczy Ferenc: A nagy titok)
Világos, hogy a Balassagyarmati Egészségnevelő Program jó célt szolgál. Az egészséges életmód fejlesztése, ráadásul serdülők körében, ráadásul egy konvergencia régióban – csupa vitán felül álló érték. A tervezéskor egybegyűjtöttük azokat az orvosi, pedagógiai, pszichológiai és logisztikai ismereteket, amelyek mentén elvileg úgy tűnt, érdemes lesz kibontakoztatni ezt a programot.
Ugyanakkor nem elvi kérdés az, hogy egy intervenció végül milyen eredményre vezet. Ezért az első pillanattól kezdve célul tűztük ki azt is, hogy a program hatását is vizsgáljuk. A WHO részletes ajánlása szerint [1] rögzítettük, hogy melyek azok a kvalitatív vizsgálati aspektust igénylő dimenziók és kvantitatívan mérhető kimeneti változók, amelyek programunk hatásáról visszajelzést adnak. A továbbiakban monitoringnak nevezzük a programban résztvevők (célcsoport tagjai, oktatók stb.) visszajelzéseinek szisztematikus gyűjtését, melynek célja, hogy az intervenciót még inkább adaptálni tudjuk az adott körülményekhez. Kutatásnak az adatgyűjtés strukturáltabb formáját nevezzük, melynek célja az eredményesség publikálása a szakközönségnek. A kétfajta adatgyűjtést a következő táblázat hasonlítja össze (1. táblázat).

1. tábázat A monitoring és kutatás összehasonlítása (saját szerkesztés)
Az eredmények szisztematikus megismerése tehát kutatási programot igényel. Ezen belül elkülönítendő, hogy hatásról, eredményről vagy hatékonyságról beszélünk. [2] Hatás (efficacy) alatt azt értjük, hogy az adott egészségnevelési módszer ideális körülmények között (tehát elvileg) alkalmas-e a célra. Eredményességről (effectiveness) beszélhetünk, ha az adott, reális intervenció mérhető változást hozott. Hatékonynak (efficiency) akkor nevezhetjük programunkat, ha költséghatékonysági vizsgálatot is végeztünk, tehát ha azt gondoljuk, hogy az adott erőforrások felhasználása szempontjából is megindokolható, hogy ezt a tevékenységet választottuk.
A Balassagyarmati Egészségnevelő Programhoz monitoring és kutatás is tartozik (ld. A Balassagyarmati Egészségnevelő Program eredményességének mérése című fejezetben). Kutatási programunk célja a program eredményességének meghatározása.
Hivatkozott irodalom
[1] Monitoring and Evaluation of Worksite Health Promotion Programs - Current state of knowledge and implications for practice Background paper prepared for the WHO/WEF Joint Event on Preventing Noncommunicable Diseases in the Workplace (Dalian/ China, September 2007)
[2] Haynes B. Can it work? Does it work? Is it worth it? The testing of healthcare interventions is evolving. BMJ 1999; 319 :652 doi:10.1136/bmj.319.7211.652
[3] Liddle, Matthew D.Cím:Tanítani a taníthatatlant : Élménypedagógiai kézikönyv / Matthew D. Liddle ; [kiad. a] Pressley Ridge Magyarország Alapítvány 2008